A magyar református emlékezetkultúra fejlődése (1864-1917)

Jelen tanulmány két részre tagolódik. Az első részben számba veszi azon materiális előfeltételeket (gazdasági és társadalmi hátteret), amelyek a református emlékezetkultúra kiformálódására alapvető hatást gyakoroltak. A második rész a református szempontból fontos emlékévek dinamikáját tárgyalja, mint ami a református emlékezetkultúra ideálképekben megfogható tartalmi, üzeneti oldalának későbbi vizsgálatát megalapozhatja. Az így összeállított emlékév-katalógus a következő: az 1864-es Kálvin-emlékév, a Calvinium 1867. május 27-i felavatása, Méliusz Juhász Péter halálának háromszázados évfordulója 1872-ben, a gályarabok kiszabadításának kétszázados évfordulója 1876- ban, a református középiskolák 1848-as március 15-i emlékünnepélyeinek általánossá válása az 1880-as években, Luther halálának 350. évfordulója 1886-ban, az 1890-es Károli-emlékév és messze ható (majd két évtizedes) hatásai, a debreceni „református negyed” szimbolikus emlékhelyeinek létrejötte (gályarab-emlékoszlop 1895-ben, illetve a Bocskai-szobor az 1906-os Bocskai-emlékév kapcsán), az 1907-es hajdúböszörményi avatás és a hozzá kapcsolódó események, az 1909-es Kálvin-emlékév, végül az 1917-es reformációs jubileumra tett magyarországi előkészületek 1907-től kezdve. A tanulmány fő eredményei az alábbiakban összegezhetőek: Mint oly sok nyugatról érkező új eszmeáramlat, a protestáns emlékezet gondolata is csak évtizedekkel annak eredeti feltűnése után, a dualizmus korában jelentkezett nagyobb erővel Magyarországon. A református emlékezetkultúra – a nemzetihez hasonlóan – a 19. század utolsó harmadától kezdve próbálta megtalálni azokat a támpontokat, fogódzókat, melyek segítségül szolgálhattak saját önazonosság-tudatának kifejtésében. Ezeket pedig a különböző emlékévekben vélte föltalálni. A gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint a nemzeti és az egyházi ébredés megkésettsége azt is eredményezte, hogy a magyar reformátusság önszervező, alapítványgyűjtő erejét nagyobb mértékben foglalták le köz- és az oktatásügyi feladatok, mint a tőlünk nyugatabbi, nálunk szerencsésebb országok kálvinista egyházaiét. Ezeket a relatív gyengeségeket állami segítség tudta mérsékelni, hogy a magyar reformátusság az emlékezetkutúra területén is több évtizedes hátrányok ledolgozásába kezdhessen. Annak az igénynek, hogy a nyugatias emlékkultúrát hozzá kell idomítani a magyar jellemhez, Magyarországon is alapvetően a liberális nacionalizmus jegyében igyekeztek megfelelni. Ezen törekvés során a nemzeti életet alapjaiban befolyásoló kulturális és politikai vívmányok kapták a fő hangsúlyokat, de az a gondolat is kitapinthatóvá vált, hogy az emlékezésnek és a megfelelő emlékezetpolitikai monumentumoknak a kálvini szellemű vallási megújulást is szolgálniuk kell.